Nilsz gyerekkora nem alakult valami fényesen. Rosszakat álmodott. A gonoszságokkal teli víziók, negatív hatással voltak az akkori mindennapjaira. Voltaképpen visszahúzódó, csendes gyermek volt, csak az álmai hagytak rajta külső nyomokat. Szemei karikásak voltak, és az arca, fiatal kora ellenére, merőben gondterheltnek tűnt. Keszeg testalkata miatt a testnevelés órán nem mindig tudta teljesíteni a feladatokat. Egy felnőtt esetében, ilyesmi külső bélyegek alapján, rendre drogosnak nyilvánították volna. De ő nem volt narkós, még csak alkoholt se ivott soha. Senkihez se szólt, csak ha nem volt más választása. Míg a társai tanítás után bandáztak, fociztak, csajoztak, addig ő rendszerint hazasietett. Különcnek tartották a többiek, de szerencséjére ez miatt nem kezdték ki az osztálytársai. Viszont a tanulmányi eredményei, és az intelligencia hányadosa kiválóan magas kategóriába tartozott. Sőt, a legjobb volt az évfolyam társai között. Rendszeresen tért haza csillagos ötösökkel. Őt viszont nem igazán érdekelte a jegyei kiválósága.
Sokat olvasott az otthoni íróasztala felett. Kialvatlansága ellenére szívta magába az írott tudományokat, mert szerette volna a választ megtalálni saját rémálmainak okára. Többféle verziót és teóriát tanulmányozott, de érdekes módon, egyik se illett rá teljesen. Még egy álomfejtős könyvet is sikerült beszereznie, ami említést tett egyfajta megszállottságról, de Nilsz megpróbálta elhessegetni a gondolatát annak, miszerint ördög-féle lények járják át a testét. Egyszerűen csak aludni szeretett volna. Rendesen, mint a többi gyerek. Sokszor előfordult, hogy a kimerültségtől koppant a feje a vaskos könyvek lapjain. Ilyenkor hamar rálépett a rémálmok mezejére. Nem volt kivétel egyik éjszaka se. Gonosz dolgok születtek meg, az alvó gyerek elméjében.
Álmaiban kivétel nélkül ő volt a szenvedő alany. Különböző ördögi lények üldözték, fájdalmas tortúrák közepette. Nilsz sokszor érezte magát apró szürke egérkének, amivel egy nagyra nőtt fekete kandúr játszik, kénye kedvére. Üldözgeti, karmolgatja, harapdálja, földhöz veri, majd elropogtatja kis csontjait. A gonoszságot megtestesítő fekete bundás karmoló gépezet, mindig gyorsabb volt nála. Mindig. Nem volt menekülés. Nem volt kiút. Még egy halovány reménysugár se világított be a sínylődés fekete álom-folyosójába. Az esték pedig eljöttek mikor a nap lenyugodott, és az emberek pedig nyugovóra tértek. De Nilsz nem igazán tehette meg. Az áhítozott pihentető alvás öröme a távolból tekintett megfáradt hívőjére.
Szülei mit sem tudtak gyermekük harcáról a másik szobában. Nem nagyon érdekelte őket fiúk küzdelme. Nem kívánt gyerek volt, bár sose mondták neki, mégis éreztették vele. Egyéjszakás kaland gyümölcse fogant meg annak idején édesanyja méhében. Pár hónap után kényszerből költöztek össze az alkalmatlan szülők. Nilsz születése se hozott szeretet a családba. Nevelték, etették, néha megdicsérték, de nem foglalkoztak vele. Egymással is állandóan veszekedtek, de elválni már nem volt merszük. A boldogsághoz való lépések reménytelenül távol állt mindkét féltől. Nilsz lelki világa egyedül kóborolt a földön, barátok, testvérek, és szerető családmodell nélkül. Árvának érezte magát. Mint ahogy azon az éjszakán, ahol fenekestül megváltozott félelmekkel teli élete.
Az elbóbiskolt fiú lassan ébredezett. Ráeszmélt a halvány fényviszonyok között, hogy saját elhagyatottnak tűnő konyhájuk közepén feküdt, az asztal tetején, megkötözve, meztelenül és magatehetetlenül. Mintha évek óta nem járt volna senki se az étkező helységben. Dögszagú bűz itatta át az állott levegőt. De nem sok ideje volt bámészkodni a penészes, romlott ételek között, ahol döglegyek és csótányok lakomáztak. Erőteljes lépések hangjai törték meg a légyzümmögéses, fojtogatós csendet. Három férfi érkezett, akik kitépték a bejárati ajtót a helyéről. Csuklyával a fejükön és véres bőrköténnyel a koszfoltokkal tarkított testükön rontottak be. Mint valami részeges böllérek, akik széttrancsíroztak pár disznót, de megunták a tort. Oldalukon bőr táska lógott tele rozsdás fogókkal és késekkel. Lármázni kezdtek. Kezükben hosszúkás, izzó vasdarabokat markolásztak, amivel összevissza hadonásztak. Mintha a megbolydult döglegyeket akarták volna lecsapni. Megvadult elefánt módjára felrugdosták a székeket, leverték a konyha szekrényeket, összetörték a tányérokat . Végül dühösen körbeállták Nilszet, és hangos, démoni röhögés közepette kínozni kezdték. Vöröslő ösztökéikkel vagdosták, szurkálták a magatehetetlen fiút. Mindenhol. Vérző és füstölgő sebek maradtak az izzó szerszámok nyomvonalán. A hóhérok hamar beleuntak a húsba vágó rajzolgatásba, majd egyikük rátámaszkodott hatalmas, és retkes tenyerével Nilsz fejére. Fényesen izzó eszközét feldugta az orrába, egészen az agyáig. A sercegő hús hangja pokoli fájdalmakkal ajándékozta meg a mozdulni képtelen áldozatot. Szemei, vízzel töltött lufi módjára pukkadtak ki. Izmai remegtek, szája némán kiáltott. Mocskos gyötrelmekkel teli másodpercek következtek, de a rémálom, nem akart véget érni. Démoni hóhérok triumvirátusa tartotta fogságban a vergődő áldozatot. Végül az egyikük közel hajolt Nilsz füléhez. Rekedtes, síron túli hangon kezdett beszélni, miközben sárgás nyála veszett kutya módjára lógott a szájából.
- Niiiiilsz, Niiiilsz … kedvelünk ám téged ...nem fogsz meghalni….még! - erre a másik két bőrkötényes, hangos röhögésben tört ki. - Tudod kiválasztottunk téged...szolgálni fogsz minket...sötét hímringyó leszel! - közben a kifolyt szemének nyálkás maradékát a fiú homlokára kenegette. - Eljött az idő, hogy te okozzál másoknak rémálmot! - ekkor Nilsz felkiáltott álmából.
Végre felébredt. Teljesen átizzadta az egész ágyát. Felült, majd vizes paplanját lerúgta magáról és zokogni kezdett. Még mindig érezte a konyha penészes bűzét magán. Ez volt a legdurvább látomása, mégis nagy elhatározást hozott az életébe. Órák kellettek ahhoz, hogy megnyugodjon. A felkelő nap fénye, új életének a kezdetét jelentette. Letisztult az elméje. Nilszből gyilkos ösztönökkel teli csatlóst faragtak. Ördögi tervet kellett végre hajtania, és eljött a bizonyítás hajnala. A bőrkötényes démonoknak lelkekre volt szükségük. Viszont a lélek gyűjtögetéshez Nilsz úgy gondolta, hogy saját szüleinek vérző áldozata engesztelő lesz. Lassan lesétált a konyhába, miközben lelkileg egyre erősebbek érezte magát. Átjárta a sátáni megtiszteltetés. A legnagyobb csontozó kést választotta ki a fiókból. Édesapja rendszeresen karban tartotta a hosszú pengéjű, famarkolatos konyhai eszközt. De egy kis vér még hiányzott a tiszta pengéről, ezért a fiú megvagdosta az alkarját. Figyelte, ahogyan a saját vére csordogál lefelé a bőrén, tisztátlan örömet okozva ezzel. Megfordult és elindult a szülei hálószobája felé. Piros cseppek jelezték az útját, ami a kezéből patakzott ki a padlóra. A hálószoba ajtaját óvatosan nyitotta ki. Nilsz tudta, hogy ha hibázik, vége mindennek. Odalépett a békésen alvó pár ágyához. Kését felemelte, teste megfeszült és villámgyorsan szúrt. Szülei vérben fulladozó halálhörgése megtette a hatását, és a gyilkossá vált fiú elégedetten nézte művét. Viszont Nilsz terve még nem teljesedett ki. Befeküdt a meleg vérrel átitatott ágy közepébe. A két holttest nyugtató hatással volt rá. Felkészült. Ismét magasra emelte a kést, és hasba szúrta magát. Fájdalmas forróság járta át sovány alkatát, de ismerte már az érzést. A rémálmaiból. Nem ijedt meg és nem félt már. Az erősödő napfény ellenére Nilsz látása sötét homályba merült. Örökre megszűnt a sínylődése….
