Ez a nap is eljött. Ott ültem a templomban a legdrágább öltönyömben. A ruhaboltban az eladó hölgy szerint perfektül állt rajtam, és a selymes szürke színe tökéletesen illett az egyéniségemhez. Mondta ezt egy izgató vigyorral fűszerezve, az agyonsminkelt arca mögül. Mit tud ő az én ízlésemről? Nyamvadt spiné. De kit érdekelt egy ilyen nő véleménye. Az ilyen üzletekben csak a pénzemnek hízelegnek. Kicsaptam a kétszázezret az üvegpultra, de legszívesebben belehúztam volna az arcfestékes fejét a díszes papírszatyorba, amibe az öltönyt csomagolta. Nem kérek a fölösleges kedveskedésből. Ráadásul nekem kellene állnom a menyasszony mellett és nem a legjobb barátomnak.
Ingerült lettem. Legalább három felest bevertem már. Gyöngyözött a homlokom az idegességtől. De álszent vigyorommal takargattam a bennem örvénylő negatív tartalmat. Nem akartam a násznépnek kimutatni a hányingeremet, amint a vőlegény lesmárolja az arát a boldogító IGEN után. A drága barátomnak még volt képe ezek után meghívni erre a puccos esküvőre. Inkább éreztem magamat egy gyászos temetésen. Mindenki mosolygott, meg puszilgatták egymást, virágcsokrokat szagolgatva. Eléggé haragudtam a világra, hát szagolgassák az ibolyát a vastag fekete föld alól.
Szóval az én drága barátom egy évvel ezelőtt, elegánsan lecsapta a kezemről Emíliát. Persze előtte az én ex-hercegnőm szakított velem, egy gyorséttermi zabálás alkalmával. Hiába hullott a könnyem a sült krumplis doboz közepébe, nem hatotta meg. Azt mondta nem tudna velem, meg a kutyáimmal együtt élni. Mi köze a kutyáimnak a boldogságunkhoz? Sárát és Alfonzót három éve kaptam. Kölyök koruk óta velem vannak. A lehető legjobb körülményeket biztosítottam számukra. Nem fogom kidobni a dobermanjaimat, csak mert Ő, nem kedveli az állatokat. Alig értettem az egészet. Valahol legbelül mégis tudtam, hogy bűzölög a szakítós monológja. Aztán két hétre rá Emília már a Facebookos profilján posztolgatta, az ölelkezős parti fotóit az én legjobb barátommal. Röhej és szánalom. Megalázottság és düh. Bosszúszomjas lettem. És végre, elérkezett az alkalom.
Az esküvő jó buli arra, hogy kimutassam a nemtetszésemet. De nem fogom hidegen tálalni a tervemet. Még szerencse, hogy a leghátsó sorba foglaltam helyet, így nem tűnt fel senkinek se, hogy suttyomban kisompolyogtam a templomból, miközben a pap örömteli beszédére figyelt mindenki. Az autómhoz érve kutyáim a hátsó ülésről, farokcsóválással jelezték, hogy felismerték gazdájuk közeledését. Belenyúltam a bal zsebembe és elővettem Emília nálam felejtett fekete csipkés tangáját. Gondoltam nem adom neki vissza, mert jó lesz a magányos estéimen, mikor rádobom a fürge ujjakat a stoppoló karóra. De most nem ilyen céllal húztam elő. Óvatosan kinyitottam az autó ajtaját és alaposan megszagoltattam Sárával és Alfonzóval az illatozó fehérneműt. Majd kiengedtem őket. A fekete démonaimmal együtt tértem vissza a ceremóniára. Megálltam a vörös szőnyeg végén és leguggoltam. Megsimogattam őket még utoljára. Majd halkan a fülükbe súgtam: ölj! Okos csahosok. Nemhiába, hogy az ember legjobb barátjának mondják őket. Védelmezik a gazdájukat, ahogyan most is. Iszonyú sebességgel vágtattak végig a vörös szőnyegen. Alig vették őket észre. A boldogságtól bárgyúan bámészkodó közönség pont tapsolni készült, mert elhangozott az a bizonyos szavacska, ami a legfontosabb kijelentés egy ifjú pár életében. Aztán, hogy a férj és az Ő felesége mennyire fogják élvezni egymás társaságát a későbbiekben, már más lapra tartozik. Sára és Alfonzó elérték céljukat. Kapásból arcon harapták az én legjobb barátom Emíliáját, majd kezét és azt a csicsás esküvői ruháját kezdték tépni. A riadalom keltette kétségbe esett kiabálások hamar terjedtek a padsorokban megrettent emberek között. Hamar káosz lett úrrá az addigi felhőtlen jókedvből. Gyalog démonjaim jó munkát végeztek.
A feleség hófehér csipkés dekoltázsán megjelentek az első véres pacák amik lassan, de biztosan terebélyesedtek. Rajtam kívül nem tudta senki mi történik valójában. Önelégült kacagásba kezdtem. Büszkén ízlelgettem a bosszúm édes zamatát, miközben kutyáim járták táncukat a menyasszony fehér ruhája körül. Emília átharapott nyaki ütőere javában pumpálta kifelé a piros folyadékot. Tudtam, hogy nem fogja túlélni. Jobb zsebemből elővettem a pisztolyomat, felemeltem, magam felé fordítottam. Lágyan ráharaptam. Nyelvemmel megnyaltam a hideg fém végét. A fegyverolaj édeskés íze volt az ítéletem első felvonása. Vigyorogva meghúztam a ravaszt. A golyó égető fájdalommal söpört végig az agyamon, kinyitva a koponyám hátsó részét. Én is elhullottam azon a fránya esküvőn. Az igaz szerelem a sírig tart, mondogatták nekem az emberek. Talán igazuk volt, talán nem ….
