A nyár volt a legkedvesebb évszak Vince számára, hiszen a főállása mellé plusz munkát is tudott vállalni. Főképp a kerti foglalatosságokat részesítette előnyben. Szeretett ásni, növényeket gondozni, permetezni és nem utolsó sorban gazolni, ha éppen úgy adódott. Bírta a hőséget is és alkoholt egyáltalán nem fogyasztott. Óradíjával kedvezett a kispénzű embereknek is. Hamar híre ment a községben a munkabírása és a becsületessége, így mindig akadt számára kedvező hétvégi elfoglaltság. Különösen az idősebb emberek hívták, akiknek már két ásónyom is megterhelő volt. Vince keveset pihent, de abszolút nem zavarta a nyári fáradtsága. Időnként kisebb vagyonokra tett szert a maszekolós szezonja végére, amiből bővítette a szerszámos kelléktárát. Másra nem nagyon kellett költenie. Egyedül élt mióta Édesanyja eltávozott az élők sorából. Tisztességesen meggyászolta. Viszont úgy érezte, tennie kell valamit, mert a magány, mint valami harapdálós fenevad ólálkodott körülötte. Innen jött a plusz munka ötlete. Főállásban egy kerti szerszámos boltban volt eladó, így kedvezményesen jutott hozzá az elengedhetetlen eszközökhöz. Főnöke többször viccelődött vele, hogy legalább őszintén el tudja mondani a vevőknek, milyen egy jófajta márkás ásónyéllel a földet forgatni. Ilyenkor Vince elengedett egy erőltetett mosolyt, de legbelül többször elképzelte, hogyan vágná pofán egy horganyzott gereblyével munkaadóját. Beteges gondolatmenete után már az őszintébb mosolygás is jobban csúszott. Volt még egy dédelgetett álma. Szeretett volna barátnőt, esetleg feleséget magának. Áhítozott a családra. Édesanyja is mindig szorgalmazta és ösztökélte fiát ilyen téren. Viszont az élet konokul bánt Vince arcával, mert egy picit torz fejjel született. Ez mindig odavágta az önbecsülését az udvarlás terén. Esténként nézegette az egyetlen szüleiről készült, kopottas fekete-fehér családi fotót. Apja ellentétben vele, délceg és jóképű embernek tűnt. Ráadásul szépen és ékesen beszélt a körülötte élőkkel. Anyja szerint időnként egy rögtönzött költő veszett el benne. De Vince nem az ő paramétereit örökölte. Ráadásul, ha nővel beszélgetett, mindig dadogni kezdett. Ez jelezte az izgalmi állapotát, ami beszédének teljes kudarcába fulladt. Végül is negyven évesen ilyenek miatt szűznek lenni, nem a legjobb dolog a világon.
Vince egyik reggel munkába indult, de a kapuhoz érve egy levél fogadta a posta ládájában. Kivette és forgatni kezdte. Se feladó, se címzett nem volt rajta. Ételhordós táskáját maga mellé tette és kibontotta a furcsa küldeményt. Egy halvány rózsaszín papírocska hevert benne, gondosan összehajtogatva. Vince enyhe jázmin illatot érzett, miközben kinyitotta a titokzatos kézzel írott levelet.
„Kedves Vince! Ha nem ütközik akadályba, lenne egy kis tennivaló elhanyagolt kertemben. Jövő hétvégén várnám szeretettel. Nem lennék hálátlan!
Üdvözlettel: Böbe Mama”
- Böbe Mama? - kiáltott fel Vince meglepődött arccal. Szíve vadul pumpált a mellkasa üregében, és a keze enyhén remegni kezdett. Végül is pont ráért azon a hétvégén, így elégedetten nyugtázta, hogy a nyár utolsó hétvégéjét is munkával fogja tölteni. Megfordította az illatozó üzenetet és elolvasta a lakcímet. Egy Duna-part menti elérhetőség volt odaírva, de Vince még nem járt azon a részen. Ennek ellenére tudta merre van, így gondtalanul oda fog találni.
Ahogy teltek a napok, az izgatott férfi gondolatai egyre többet kalandoztak titokzatos megbízója felé. Úgy érezte, hogy ez a -feltehetően idősebb- nő nem véletlenül küldött neki levelet. Munkahelyén időnként dalokat dúdolgatott szinkronban a háttérben szóló rádióval. Megesett, hogy az éppen aktuális vevőre alig figyelt. Zavarodottságában többször visszakérdezett, hogy mit is szeretnének venni. Szerencséjére főnöke nem vette észre, hogy Vince lélekben egészen máshol jár. A hétvége előtti utolsó napon új munkásruhát vásárolt magának, ami elegáns és dolgos kertész benyomását keltette. Olajzöld bársonyos anyagára fekete zsebek voltak felvarrva percízen, rejtett cipzárakkal. Elégedetten nézegette magát az öltözőben lévő egész alakos tükörben. Mikor hazaért, kerti szerszámait összerendezte, alaposan megtisztította és bekészítette autója csomagtartójába. Mikor a lenyugvó nap narancssárgára festette az égbolt fenekét, Vince megpróbált nyugovóra térni, de nem igazán tudott elaludni. Csak forgolódott és a fehér álmennyezetre tekintgetett, amit még Édesanyjával együtt ragasztottak fel, apja korai halála után. Éjfél előtt pár perccel végre lecsukódtak a szemei és az álmok homályos mezejére lépett.
Reggel szokás szerint csörgött az ébresztő órája. Vince lendületesen kipattant az ágyából és gyorsan végig zongorázta a reggeli rutint. Reggelizett, fogat mosott, meglátogatta az illem helységet, megfésülködött és végül felvette a vadiúj kertészruháját. Ellenőrizte még egyszer az összekészített szerszámait, majd bepattant a kocsijába és végre elindult a rózsaszínes jázmin illatú ismeretlenbe. Fél óra múlva megérkezett a címre. Leállította a motort, majd óvatosan kiszállt és becsukta maga mögött az autó ajtaját. Kapásból megértette, miért is kellett kertész Böbe mamának. A kerítést beborító gyom és kúszónövények kavalkádja a legnagyobb reneszánszukat élték. A hórihorgas csalánok majdnem két méterre nőttek meg a vaskos vaskerítés mellett, elzárva a bejáratot a külvilágtól. Szúrós leveleiket rázta a szellő, ami Vincét integető zöld tenyerű gyerekekre emlékeztette. A borostyán és a mérges szömörce kígyózva tekeregtek a beljebb lévő megbokrosodott akácfákra, átláthatatlan sötét zöld függönyt képezve a leskelődő szemeknek. Magát a házat alig lehetett látni. Vince közelebb ment és próbálta megkeresni a csengőt. Meglepődött, hogy egy kopottas krémszínű kaputelefon lapult a borostyán levelek között, felcsavarozva a kaput tartó rozsdás vasoszlopra. Óvatosan felvette és várt. Pár másodperc múlva egy kedves idősebb női hang szólt a kagylóban.
- Halló? Maga a gondnok, akinek a levelet küldtem?- kérdezte a vonalban lévő hölgy.
- Én lennék az. Kezét csókolom hölgyem! Vince vagyok a kertész. - szólt bele remegő hangon.
- Remek. Böbe Mama szereti, ha egy férfi időben megjelenik. Ez jó nevelésre vall. Fáradjon beljebb kedves. - Vince ránézett az órájára és meglepődött, mert pontos időt végül is nem írt neki Böbe Mama a rózsaszín meghívójában. Visszatette a kagylót, miközben szemrevételezte a kapu közepén elhelyezkedő, tányér nagyságú szimbólumot. Bár vastagon benőtte a borostyán levelek sokasága, mégis egy sárkányt ismert fel benne az alkalmi kertész. Nem igazán kedvelte a sárkányokat, de úgy gondolta, ha léteznének akkor tutira jó házőrzők lennének. Végül nagy nehezen nyikorogva és nyöszörögve, de kinyitotta az nehéz bejáratot. Körülbelül húsz métert botladozott a már-már dzsungel-szerű ösvényen, majd halkan kacagott saját gondolatán, miszerint itt aztán lesz mit a tejbe aprítania. A gyomirtó szerszámozottságával viszont a harmadik világháborút is meg lehetett volna nyerni, így nem félt a kihívásoktól. Lassan körvonalazódott előtte az elhanyagolt és régimódi stílusban épült ház. A hatalmas fából faragott bejárati ajtón egy vízköpő fejszobor orrából kunkorodó karika szolgáltatta a kopogó alkalmatosságot. Az ajtó alját nagyobb függőleges repedések csúfították, ahol talán egy testesebb rágcsáló is táncolva elfért volna. Emberünk nyelt egy nagyot, majd mély sóhajtással egybekötve kopogott az orrkarikával. Eltelt vagy fél perc, de senki nem nyitott ajtót. Vince bámészkodva azon agyalt, hogy ki a fene festette ilyen világos pirosra a falakat, ami ráadásul ki volt fakulva, és több helyen kilátszott a címeres tégla az omladozó vakolat alól. Felettébb rondának tartotta. Nemcsak kertész kellene ide már, hanem egy jó kőműves is, aki egyszerűen fehérre festi a falat, mert Vincének az volt a kedvenc színe. Majd egy perc múlva halk nyekkenéssel kinyílt az ajtó, és Böbe Mama állt előtte teljes egészében. Aranyló szőke haja vastag fürtökben simult a vállaihoz, miközben szolid sminkkel próbálta eltakarni az éveket, főképpen a szarkalábakat az arcáról. Mélyen kivágott dekoltázsán látszódott, hogy a Jóisten komoly kebelmérettel ajándékozta meg. Formás alakjára simuló lenge ruháján Vince semmi kifogásolnivalót nem talált, de próbálta a szemlegeltetését sűrű pislogásokkal lepleznie. A lakásból enyhe vaníliára emlékeztető illat áradt kifelé, ezért elméjében édesanyja nagyszerű madárteje villant fel egy pillanatra, aminek pont ilyen illata volt.
- Böbe Mama vagyok. - közben nyújtotta a kezét, hogy a férfi éljen a kézcsók tiszteletbeli lehetőségével. Vince nem habozott és egy halvány csókot lehelt a nő kézfejére. Magán is meglepődött a gyors reakciója miatt. A nő bőréről párolgó jázmin illata az agyáig hatolt, majd érezte a vérbőséget a merevedő hímtagjában. - Nos fiatalember? Mikor tudná a kertemet megigazítani?
- Azonnal neki.. neki .. nekilátok hölgyem! – dadogott Vince egy megzavarodott kecske módjára.
- Rendben fiatalember. Tudja … szeretem, ha egy ember rendesen elvégzi a rábízott feladatot.- Böbe Mama nagyot mosolygott a férfira hófehér fogaival, majd folytatta. - És én mindig is hálás voltam a becsületes férfi munkáért. Lásson hozzá kedvesem!- Vince szíve már a torkában dobogott és a nyelőcsövében számtalan gombóc járkált összevissza, afféle megvadult billiárd golyók módjára. Közben Böbe mama becsukta az ajtót. A begerjedt férfi visszaindult a kocsijához, magához vette szerszámait és nekilátott a sűrű növényzet gyérítésének. Kezét számtalan helyen összecsípte a mérges szömörce, a csalánokról nem is beszélve, de ő csak Böbe Mama méretes kebleire tudott gondolni. Talán fél óráig se dolgozott, mikor ismét kinyílt a ház bejárati ajtaja.
- Fiatalember! Biztos elfogadna tőlem némi édességet!- kiáltott ki Böbe Mama hívogatóan. Vince nem teketórázott, elfogadta az invitálást és eldobta a fűkaszáját. Élete legizgalmasabb pillanataival ajándékozta meg az idősödő asszony. Pincsikutya módjára követte a házba, ahol döbbenten tapasztalta, hogy minden csillogott villogott a tisztaságtól, de a elhúzott sötétítő függönyök miatt beszűrődő gyér napfény homályában csak pár méterig látott el. Böbe Mama egyenesen a hálószobájába vezette a csodálkozó tekintetű férfit. Pazarul faragott antik bútorok foglalták a helyet, és az asztalokon mindenféle csicsás porcelán étkészletek díszelegtek. Óriási perzsa szőnyeg hevert a legnagyobb gondossággal eligazítva a padlón. A hálószoba falait régi díszkeretes festmények díszítették, de Vincének feltűnt, hogy minden portrén egyetlen nő képe volt többféle variációban. Bár nem ismerte fel ki volt rajta, de nem is nagyon izgatta a fantáziáját. Még mindig csak a táncoló keblekre tudott gondolni. Végül egy hatalmas ágy mellett ért véget a séta. Fekete-fehér csipke mintás párnák és takarók fedték be a precízen faragott fekvő alkalmatosságot. Böbe mama Vince felé fordult. Szó nélkül lehajtotta a fejét és levetette lenge ruháit, ami könnyedén terült el a nagy szőnyeg mintáiban. Az asszony bőrén látszott, hogy azok a fránya évek őt se kímélték, de mégis lányos feszességgel domborodtak az idomai. Előtört az elcsábított munkás férfiassága olyannyira , hogy akár egy nagykabátot fel lehetett volna rá akasztani. A dús keblek látványa hatványozta a pillanat vonzerejét.
- Vince. Maga olyan fess fiatalember! Dolgos és szolgálat kész. Megérdemli, hogy az én ágyásomat is alaposan megmunkálja.- Böbe Mama édes szavai levetették a torz arcú kertész minden gátlását. Az asszony felfeküdt az ágyra, kényelmesen elhelyezkedett és lassan széttárta a combjait. Sötét kontúros rózsaszínű nyílása szelíden megbújt a sötét szőrzetében, miközben feromonokat szórva dacolt a vaníliás illattal, ami átitatta a ház állott levegőjét. Vince lehúzta a sliccét és vadkan módjára, mohón ráfeküdt a nőre ruhástól, mindenestől. Türelmetlenségi szintje soha nem látott magasságokba szökött, mint ahogy a tesztoszteronok a szervezetében. Szüzességének elvesztése mérhetetlen örömöt okozott neki. Viszont a gyorsvonat sebességével vetekedő nemző mozdulatairól lerítt, hogy soha nem volt még dolga nővel, de Böbe Mama pontosan tudta mit csinál. Kéjes nyögésekbe kezdett a ház úrnője, mialatt Vince pumpáló mozdulatai egyre szaporábbak lettek.
- Mirr-Murr! Mirr-Murr!- kiáltott végül Böbe Mama. A rajta tornázó férfi arcáról patakokban folyt a víz és feje még torzabbá vált a kéjes gyönyörtől. Pár másodperc lett volna csak hátra a lövellésig, de hirtelen valaki megmarkolta a kantáros ruházatát hátulról, és a levegőbe emelte, majd másodpercek tört része alatt, lendületből a plafonhoz passzírozta az ágy fölé a megszeppent nemzőmasinát. Ekkor eszmélt fel Vince, hogy egy hatalmas medve termetű, fekete ruhás ember nyomja őt a mennyezethez, olyan erővel, hogy szinte levegőt se kapott. Fejét egy cipzáros bőrmaszk takarta és morgott, mint egy veszett kutya. Hiába kapálózott, rugdalózott összevissza, a fogva tartója feje és a karjai beton keménységűek voltak. Vince pánikszagú jajveszékelésbe kezdett.
- Kedves hódolóm!- szólalt meg Böbe Mama, miközben egy hatalmas kaszát húzott elő az ágya alól.- Köszönöm a nagyvonalú kényeztetését, de sajnos nem hagyhattam, hogy az ön keserű méze megtöltse az én édes kelyhemet. - közben meglendítette a kaszát és egy pontosan kimért mozdulattal elmetszette Vince nyakát, akinek a jajgatása halálhörgésbe csapott át. Majd az asszony a gyilkos szerszámot az ágy mellé dobva, visszafeküdt és ujjaival kényeztetni kezdte magát, miközben a haldokló férfi artériája telespriccelte az alatta fekvő nő öregedő testét, és a csipke mintás ágyát. Közben a nagy fekete ember hatalmas tenyerével préselgette a kertész hasát a plafonhoz, a megfelelő vérmennyiség kinyerése miatt. Halálos hörgések és vérköpködős kuruttyolások közepette, két perc alatt élettelenné vált Vince gnóm tekintete. Alatta Böbe Mama az orgazmustól remegve kenegette testén a szabad kezével a férfi pirosló folyadékát. Mutató ujján csordogáló vércseppeket a nyelvére helyezte, és szopogatta, mint egy kislány a búcsúban kapott nyalókáját. Érezni akarta az áldozata édeskés zamatát, miközben önfeledten lubickolt a vérfürdőben. A fekete szolga végül elengedte a hullát a mennyezetről, vállára tette, majd kivitte a ház háta mögé elhantolni. Vince élettelen testét a többi csontvázra hajította és gyors mozdulatokkal rászórta a földet.
Böbe Mama nyugodt és lassú mozdulatokkal felállt a vérben tocsogós ágyáról és odasétált a hálószoba falán lévő legnagyobb portréhoz. Ujjbegyével megsimogatta a festményen lévő nő arcát.
- Köszönöm Báthori Böbe Mama. Ezt az áldozatot neked ajánlom!- motyogta halkan és piros színű vigyora széles nyílt. Érezte, ahogyan a bőre regenerálódik. Testébe lassan visszatért a fiatalság áhítozott vitalitása. Kielégülten dőlt a perzsaszőnyegre, kiélvezve a dolgos kezek éltető erejét ...
