Piroska nem volt az a túlságosan félős fajta. Bár egyedül élt, mégse okozott gondot a magányos esték sokasága. Őseit már jó pár éve elvesztette, akiket nagyon szeretett. Tisztességgel meggyászolta őket, de hamarabb sikerült túlesnie a lelki nehézségeken, mint az átlagnak. Talán azért is, mert nem holmiféle anyámasszony katonájának nevelték. Egyszerű szigorban tartott életvitel és fegyelem jellemezte már Édesapját, Bálintot is, aki valamiféle ezredes volt a második világháborúban. Sose mesélte el lányának, mit is csinált pontosan a fronton, de az arcán és az oldalán lévő sebhelyek arról árulkodtak, hogy nem a szék mögül nézte végig a harcokat. A bal vállán egy mély érme nagyságú sebhely éktelenkedett. Valószínűleg lövés, vagy szúrás okozta sérülés fájdalmas emléke lehetett, de Piroska hiába kérdezte apját róla, némasággal válaszolt Bálint lányának a feltett kérdésre.
Miután vége lett a háborúnak, Bálint hazaköltözött és megismerte Piroska leendő anyukáját, Boglárkát, aki egy tehetős farmon nevelkedett egyedül az apjával, de a háború sújtotta országban szépen lassan tönkre mentek. Rákényszerültek a jószágok eladására, majd egy betyár-féle csapat rávette a családot, hogy adják el a házukat a több hektárnyi szántóföldjükkel együtt. Persze a családfő nem akarta eladni semmiképpen se az évtizedek kemény munkájával szerzett vagyonát, de a homlokához nyomott pisztoly eléggé nyomós érv az egyszerű fegyvertelen ember számára. Boglárkának végig kellett néznie, ahogyan apját megalázták a fekete ruhába öltözött emberek. A fegyveres kényszerítés csak a kezdete volt az elszegényedésük előszelének. Miután apját rendesen összeverték, ismét elővették a pisztolyt, de ezúttal meg is húzták a ravaszt. A golyó Bolgárka mellé csapódott be a szekrénybe, az apja fülén keresztül. A megrettent lány remegve törölgette le világos szoknyájáról a vércseppeket, de csak jobban elkente azokat zavarában. Megnyomorított szülője ordítva borult arccal a kemény padlóba, miközben a füléhez kapott a lövés után. Ujjai közül kicsordogáló vér sötétpiros foltot hagyott maga után a férfi feje mellett. Az erőszakkal aláíratott adás-vételi szerződéssel távozott a sötét társaság, de mielőtt az utolsó betyár kilépett volna az ajtón, visszalépett Boglárkához. Tenyerét a lány fekete csapzott hajára tette, majd lenyomta a könnytől ázott arcát a férfiasságához. Erősen hozzátolta sliccéhez a száját. Boglárkának azonnal hányingere lett mikor megérezte a férfi retkes nadrágjának szagát és a bűzölgő vizeletgőzös aromáját. Ám a betyárnak nem volt ideje már az erőszakra, ezért ellökte a lányt, majd visszasietett cimboráihoz, és becsapta maga után a bejárati ajtót. Szomorú nap volt ez Boglárkáéknak, de menniük kellett.
Egy ócska, düledező kunyhót tudtak csak kibérelni az ország másik végében, mindentől távol. Boglárka apja sosem tudta feldolgozni a történteket, ráadásul teljesen megsüketült a bal fülére. Állást se nagyon kapott, így lányának kellett eltartani a családot, aki takarítást vállalt a közeli városban. Szerencséjére munka akadt bőven. Így találkozott Bálinttal is, aki a sérülései miatt kénytelen volt, úgymond ápolót felfogadni. Két szomorú élményekkel teli szív találkozásából szerelem lett, de a tragédia még mindig ott ólálkodott Boglárka életében. Apja egy csendes este felakasztotta magát a rozoga házuk tetőgerendájára, ami le is szakadt a férfi súlya alatt, de ekkor már nem lélegzett a nyakára erősített kötél fogsága miatt. Megrendítő fájdalommal búcsúztatta Boglárka szeretett Édesapját. Később Bálinttal új életet kezdtek és összeházasodtak. Az esküvőről csak egy kopottas fekete-fehér fotó tanúskodott. Piroska minden este ezt a képet nézegette szüleiről, ami az ágya melletti éjjeli szekrényen foglalt helyet. Próbálta felidézni arcukat, hangjukat, mozdulataikat. Ilyenkor egy apró könnycsepp úszott végig az arcán, majd behunyta a szemét és álomba szenderült. Nem sejtette, hogy az este még tartogat számára egy gonosz meglepetést.
A terjeszkedő sötétség, mint valami fekete selyemlepel lassan, de biztosan beborította Piroska házát. Az utcáról beszűrődő lámpaoszlop fénye valamennyire megvilágította a lehúzott redőny lyukacskáin keresztül, az alvó nő hálószobáját. Piroska békés és halk szuszogással lépett a mélyalvási fázisba, ahol a könnyed álmok mezeje húzódott. Szeretett éjszaka álmodozni, hiszen nem igazán kínozták rémálmok még akkor se, amikor depressziós volt. Mindig rétekről, utcákról és férfiakról álmodott, akik megvesztek a kegyeiért. Meseszép virágcsokrokkal és bonbonokkal halmozták el az álomszép gavallérok, miközben fűt-fát ígértek neki. Az udvarolós álom már a küszöbön volt. Lassan mozgó képekké érett Piroska vágyakozása. Meg is jelent az öltönyös, kreol férfi. Mosolyogva nyújtotta át egyetlen szál vöröslő rózsáját, majd szép szavakkal és nyelvkergetőzős csókolózással ölelte magához az izgalmi állapotba kerülő nőt. Piroska megfordult a másik oldalára, közben elméjében a legújabb álompasija lassan megszabadította a ruháitól, és meztelen bőrét simogatással is kényeztette. Finom, de határozott ujjaival gyengéden becézte a mellbimbókat, amire egy halk nyögéssel reagált a felajzott nő. A valóságra is átterjedt a fantázia izgalma. Paplanját magához ölelte, majd lassú erotikus vonaglással folytatódott a képzeletbeli légyott. De az álmok nagyon rövidek. A nagy erotikus hév izgatottságában hirtelen felébredt. Szemeit kinyitotta, amik csak lassan szoktak hozzá a sötétséghez.
Gondolataiban még mindig a kreol férfi járt, akinek pontosan emlékezett az arcára annak ellenére, hogy még soha nem látta. Érezte saját nedvességét a combjai belsejében lévő legerogénebb zónában. Rózsaszín őrmester mindig nagy segítség, ha effajta probléma merül fel. Csak ki kell húzni a fiókot az éjjeli szekrényből és voilá, lehet használni a műanyag férfi-helyettesítő használati tárgyat. Piroska visszafordult a másik oldalára azzal az elhatározottsággal, hogy befejezi, amit a tiszavirág életű fantázia pasija elkezdett. Ekkor a forró képzelgés helyett egy nagy fekete ember körvonalait látta az éjjeli szekrénye előtt. De még megszeppenni se volt ideje, mert egy erős tenyér arcon csapta akkora erővel, hogy vörös és fehér csillagokat látott maga körül. A második csapás se váratott magára, de most az orra is kapott a veszett lendítésből. Hasítóan éles fájdalom űzte ki az erotikus felfűtöttség minden összetevőjét. Piroska fel szeretett volna kiáltani. Vett ehhez egy nagy lélegzetet, de az élesen kiáltó női hang helyett jött a harmadik csapás csattanása, amire beleharapott a saját nyelvébe. Véraromás szájízzel zuhant vissza az ágy melegébe. Az idegen bitorló a vérköpetet felköhögő nő nyakánál fogva próbálta elzárni a levegő útját. Közben leült áldozata mellé, aki csapkodva és rugdosva próbálta jobb belátásra bírni az abuzáló férfit. Azonban a sötét egyén a szabad kezével egy negyedik csapást is intézett a magatehetetlen nő képébe. Rekedtes hangon röhögni kezdett. Gonosz vigyorából nyálcseppek hullottak a liluló nő arcába. Az ötödik csapást a rózsaszín őrmesterrel végezte, amit sebesen kirántott a fiókból, némi turkálás után. Piroska nyakát elengedve, tenyerével arcát két oldalról összeszorította. Kényszerűen csücsörített vérző ajkába belenyomta a segédeszközt, egyre lejjebb és lejjebb kalapálva a torkába. A fulladás hamarjában elsötétítette az amúgy is homályos szobát Piroska körül, aki rángatózva adta magát a halál kezébe. Ekkor hirtelen felült az ágyában teljesen leizzadva. Felkiáltott. Még mindig érezte saját vérének ízét a szájában. Valóban elharapta a nyelvét, de csak egy rossz álom volt az egész. Legalább is ezzel nyugtatta magát. Semmi több egy rémálomnál. Feloltotta a kislámpáját, majd szülei fotóját az ölébe vette, magzati pózba vágta magát és pityeregni kezdett.
Ám a fojtogató fekete ember minden este eljött Piroska elméjébe, mérgezve az éjszakai pihenését. Kínozta, alázta, véreztette minden áldott éjjel. Kialvatlan depresszió, félelmekkel teli magányos ház lett az életéből. A végig szenvedett éjszakák befolyásolták a nappali életvitelét is, míg a nagy magabiztossága egyre jobban elszállt a hajnali nap sugaraival. Piroska teljesen kikészült. Kötél idegei cérnavékonyságúvá szakadtak. Karikás szemekkel, lesoványodott arccal ült munkahelyén. Senki se sejtette mi történik vele. Azt gondolták a kevésbé jóindulatú kollégák, hogy talán iszik, vagy narkózik. Vagy mindkettő. Idővel már senki se szólt hozzá. Épp, hogy köszöntek neki még az ismerősök is. Aztán egy hűvös reggelen a főnöke kiadta az útját a papírjaival együtt. Természetesen közös megegyezéssel küldte ki az irodából. Azt mondta neki végszó gyanánt, hogy így mindenkinek jobb lesz. Lassan mindenét elvesztette, ami fontos volt az életében. Érezte, hogy a méregfogú magány nagyot harapott a lelkébe. Foglalkozott az öngyilkosság gondolatával. Néha az is eszébe jutott, milyen jó is lenne, ha nem kelne fel egy átkínzott éjszaka után. Milyen csodás lenne meghalni, miközben ledugják a saját műanyag játékszerét a torkán. De a fekete ember nem adta meg neki amire vágyott. Csak kínt és szenvedést okozott, végtelen fájdalommal fűszerezve. Orvoshoz nem akart fordulni. Még a végén bedugnák egy gumiszobába, leszíjazva és teleszúrva nyugtatókkal. Elátkozva érezte magát, és a kiút halvány fénysugarát se látta az életében. Az éjszaka pedig minden nap eljött a maga gonosz látogatójával, kivétel nélkül.
Piroska élete totálisan romokban hevert. Lelkét sötéten tátongó üresség vette körbe. Tudta, hogy ezt az állapotot már nem fogja sokáig bírni. Egy deres reggelen kisétált a kamrájába. Némi kotorászás után talált egy erősebb kötelet, ami talán hintakötél lehetett még kislány korában. Ideálisnak gondolta végjátékához, hiszen ránézésre meg tudta tartani a negyven kilót is. Ennyire fogyott az elmúlt hetekben. Nagyon vágyott a halálra. Éhezte a megnyugvást és eldöntötte: sajátkezűleg fogja az életét eldobni magától, akár csak a nagyapja abban a rozoga kunyhóban. Utoljára szemrevételezte az elhanyagol kertjét, amit a gaz már teljesen birtokba vett. Ám feltűnt neki a postaládája. Pontosabban a benne található fehér boríték, amin se feladó, se címzett nem szerepelt. Remegő kezekkel letépte a szélét és kivette a sárgás papírt belőle.
„Drága Piroska. Tudom, hogy furcsának tűnhet, de Édesapád a bátyám volt. Valószínűleg sose beszélt rólam, mint ahogy a háborúról se. Én szerettelek volna megismerni, de apád nem akarta, hogy egy kurva legyen a lánya közelében. Az ő szigorú családmodelljébe ez nem fért bele. Amúgy igen, ezzel keresem a kenyeremet. Ez van. Viszont valamit tudnod kell mielőtt eltávozok ebből a fertőzött világból. Egy hatalmas fekete ember zaklat álmaimban. Talán maga a kurva ördög a pokolból, aki nem hagy békén. Sose látom az arcát, csak a szagát érzem. Bűzös izzadságszagú, néha meg rothadó húsra emlékeztet. Állandóan véresre ver és megerőszakol ahogyan csak tud. Egyik éjjel a saját mellemet vágta le egy konyhakéssel, majd beletömte a pofámba. Levegőt se kaptam. Nem aludtam már hónapok óta. Kikészültem teljesen. Még jó, hogy a mesterségemen ez nem látszódott meg. Pár hete Karcsika, az egyik ügyfelem, aki imádja, ha furulyázva röptetem a mennyországba elkotyogta, hogy újságíró egy puccos nemzetközi magazinnál. Oknyomozó, vagy micsoda. Kérdeztem tőle, hogy szeretne e egy jó történetet, amire persze igennel felelt. Elmeséltem hát a démoni álmaimat. Sajnos kitörő nevetéssel reagálta le a fekete ember sztoriját. Elszégyelltem magamat. Végül megígérte, hogy utána néz a dolognak, bár kihangsúlyozta, hogy nem álomfejtő. Azt is mondta, hogy pár éve az egyik kollégájának voltak hasonló rémálmai, ami végül egy gyerekkorban elnyomott eseményhez vezettek vissza. Kérdezett még pár dolgot a családomról, aztán persze Bálintról is. Én meg válaszoltam, mint egy jó riport alany. Megígértem neki, hogyha kiderít valamit akkor járni fog pár ingyen fúvós hangszeróra. Erre felcsillant az a disznó férfi szeme. Három napja jelent meg az ajtómban ismét. Idegesnek tűnt és felettébb zaklatottnak. Zavarodottan körbenézett mielőtt bejött volna az ajtón. Szó nélkül odasietett az ablakhoz és óvatosan kinézett rajta. Pár megfeszült másodperc után elmesélte, hogy mit tett a bátyám, miután elvette Boglárkát. Módszeresen kivégezte a betyár banda tagjait, akik elvették a felesége családjának a vagyonát. Bálintnak minden magasabb rendű kapcsolata megvolt a gyilkosságok eltusolásához. Meg persze pénze. Annyit sikerült még kiderítenie, hogy az utolsó gazembert különös kegyetlenséggel ölte meg. A háborúban megtanulta hogyan kell kínoznia az ellenséget, ha meg akart tudni valamit. Állítólag a betyár latinul nyögdécselt valamit, mielőtt kilehelte a lelkét. Nagydarab fekete ember volt, akárcsak az álmaimban. Én kérdeztem, hogy nekiálljak a fizetsége törlesztésének, de ő visszautasított. Azt mondta soha többet nem találkozhatunk, és Amerikába fog utazni. Ezzel a lendülettel otthagyott és becsapta maga mögött az ajtót. Fogalmam sincsen honnan szerezte az információit. Ott álltam, de még a szar is belém fagyott. Iszonyúan féltem. Nem lehet így élni tovább. Kinek is mondhatnám el történetem. Remélem megérted, hogy mire ezeket a sorokat olvasod én már nem fogok élni. Elegem lett a kurva életből és abból a köcsög démonból. Vigyázz magadra Piroskám! „
Döbbenetes felismerés keveredett a fájdalmas igazsággal Piroska gondolataiban. Reménytelensége felerősödött, majd nyomatékosította az öngyilkosság mielőbbi véghezvitelét. Ő se akart már így élni. Mindenét elvesztette, ráadásul a sötét ember őt nézte ki magának. Hát legyen meg az öröme. Egy óra múlva már rángatózva lógott a padláson, a maga alól kirúgott széke felett. Piroska lelke elhagyta a testét. A mélyen áhított fekete nyugalom, birtokba vette.
Pár hónap múlva Karcsika, egy interjút készített a magazin számára, az egyik feltörekvő horrorfilmes rendezővel Hollywood-ban. A rendező éppen ecsetelte, hogy majd meghal egy jó filmes ötletért, de a forgatókönyvíróknak most nem jár az agyuk semmin se. Karcsika leállította a diktafont, letette a jegyzettömbjét és a rendező szemébe nézett: - Craven úr, nekem akadna egy történetem, ami egy rémálomba illő, fekete emberről szól! …..
Wes Craven emlékére ( 1939-2015 )
