Az biztos, hogy Tobe Hooper rendező kis költségvetésű darabolós horrorja nagyon hamar a csúcsra tört a hetvenes években. A folytatások már kevésbé hozták a számokat, és mára eljutottunk odáig, ahová talán nem lett volna szabad. Az újragondolások évtizedeiben nem hagyták nyugodni a legnagyobb horrorikonokat, és Bőrpofa (Leatherface) se kerülhette el a sorsát. Ám most a Netflix bábáskodott a legújabb artériaszabdalás felett. Szóval pénz volt rá bőven. De vajon közelébe ért az eredeti rész szellemiségének, vagy csak a vér, avagy a piros festék volt ugyanaz?
A legújabb részt szokni kell. Nagyon szokni. Hitelességet keresni benne vétek lenne. A láncfűrész, viszont még mindig harsányan berreg a gyilkos kezében, és a halálig unt klisék között teszi a dolgát. És ennyi? Ennyi elég egy mai horrorhoz? Kétlem. Akkor lássuk a történetet, ami aztán furcsább, mint amilyet idáig megszokhattunk. Ilyen bénán behozni az áldozatokat egy történetbe, szóval agyrém. De szükségszerű volt a film csúcspontjához, amikor szinte mindenki sikítozik, mielőtt elveszíti a fejét, de menekülni senki se akar. Statiszta áldozatok, akik végül is nem tehetnek róla, mert ez állt a forgatókönyvben. Bőrpofának, viszont egy motivációs terített asztal. Némi társadalomkritika is felüti a fejét, de a mobiltelefon mániánál tovább nem jut a tanulság. Jobb is. Eközben egyszer láthatjuk a repkedő testrészeket, egyszer meg belevesz hatásvadász villámokkal fényesített viharos éjszakába. Döntsék már el, könyörgöm, hogy miféle filmet akarnak forgatni, mert ez az irány a szakadék aljára taszítja a zsánert, vagy a pokolra küldi. A nézőknek egyik se jó. Mégis volt pár jó pillanata a mészárlásnak. Amikor éreztem, hogy horrorfilmet nézek. De ez elenyésző volt. Mostanában divatos dolog női főhősökkel operálni, ám itt viszont kiderül, hogy a láncfűrésszel szemben ők se ellenállóbbak a férfi kollégáiknál. Vagy mégis?
Most jöhetne az a bekezdésem, hogy kinek ajánlom a filmet. A válasz egyszerű: mindenkinek, aki szereti a trancsírozós vérbőséget. De nem szabad nagy elvárásokkal beülni a játékidő laza másfél órájára. Végül is nem bántam meg, hogy megnéztem. A Halloween-i újragondolásoknál mindenképpen jobb. És ez már nagy szó manapság, ha régi horrorikonoknak integetünk a televíziót bámulva ....
