1.
Black lassan magához tért. Szemét próbálta kinyitni, de az átszűrődő fény zavarta. Vett egy mély lélegzetet, és az arcához nyúlt. Ujjbegyével végigtapintotta hosszúkás sebhelyét a bal szeme alatt. Egy gyerekkori rossz emlék bélyege. Az ébredés utáni első mozdulata: a heg kitapintása volt. De most tudta, hogy nem reggel van, és nem is az ágyában fekszik.
Fáradtnak, kimerültnek érezte magát. Izmai fájdalmasan engedelmeskedtek akaratának, miközben felült. Szemét dörzsöléssel próbálta látásra bírni. Lassan hozzászokott a szikrázó napsütéshez.
A sötétkék ég alatt hatalmas, sárgás-zöldes levelű erdő terült el. Black egy kisebb tisztás közepén ült. Élénken mozgatta a langyos szél a nyílhegy alakú levéltengert, az összegabalyodott polipkarokra emlékeztető fák törzsei felett. Hömpölygő hernyókra emlékeztette a reszkető lombkoronák láncolata. A levegőben borsónyi méretű, sötétlila pihecsomók kergetőztek a széllel, mint valami megbolondult rovarfelhő, amit felbolygattak az óvatlan kezek.
Kezdte sejteni, hogy hol lehetett. A kergetőző pihék elárulták legendájukat. Eszébe jutott édesapja története a Tekergős erdőről, amit részletesen elmesélt fiának. A hatalmasra nőtt fák napokig eregetik pihéiket, majd sebtiben lehullajtják az összes levelet. Ekkor az erdő kinézete merőben megváltozik, és rothadás szagú, kiszáradt, halottnak tűnő táj jellegét öltik magukra. Az orrfacsaró bűzt árasztó avarban számtalan tekerődző, nagyra nőtt, barna féreg jelenik meg. Senki se tudja, hogy honnan jöttek, vagy hová mennek. Étvágyuk hatalmas. Villa alakú farokrészük bénító mérget termel. Csípésükkel percek alatt lebénítják az elővigyázatlan állatokat, vagy a kalandorokat. Létszámfölényükkel takaróként beterítik a mozdulatlan áldozatot, és pár órán belül csak a fényesre szopogatott csontok, nyálkás ruhadarabok maradtak szerteszéjjel.
Black édesapja szerint: ez nem volt mindig így. Hogy az erdő sose hullajtotta le gyönyörű lombkoronáját, és nyoma se volt a féregtengernek. Ultilla, a fiatal remete nő halála után fordultak rosszra a dolgok. Egyesek boszorkánynak tartották, mások erdei szajhának. Hosszú vörös haja, hamvas fehér bőre, igéző tüzes tekintete miatt gondolhatták ezt, az erdőben kószáló férfiak, bár ritkán látták. Az erdei kis kunyhójához se merészkedett senki se, mert tartottak tőle. Úgy gondolták, hogy varázserővel bír. Időnkét tanúi voltak a bátrabb leskelődők, amint az erdei állatokkal beszélgetett, számukra érthetetlen nyelven. Számtalan rovar, és pillangó táncolt körülötte, mintha királynőjüket üdvözölnék. Mindig sötétlila, egyszerű szabású, cselédlányos ruhát viselt. Esténként az emberek a kocsma dohányfüstjében hallgatták Ultilláról a változatos meséket. Idővel meggyőzték egymást - a borosüvegeket markolászva -, hogy bizony: boszorkánnyal állnak szemben, akinek a szándékai akár galádak is lehetnek. Valamit lépniük kellett, hiszen mi lesz ha hirtelen rájuk támad? Esetleg elrabolja a csecsemőket, vagy leöli a jószágokat.
Halálos döntést hoztak a borszagú lókötők azon az estén. Fáklyákkal, kerti szerszámokkal, félelemmel, és gyűlölettel indultak az erdőbe.
A fiatal nőt az erdei kunyhójában kapták el. Kérdés nélkül zsákot húztak a fejére, és kivonszolták a kunyhó elé. Kezét, lábát összekötözték, majd leöntötték lámpaolajjal, és meggyújtották. Ultilla sikítása visszhangzott a vaskos fák törzsei között. Az önbíráskodó hóhérok végignézték az állítólagos boszorkány halál táncát. A lángok hamar felemésztették a vergődő nőt. Izzó parázs maradt csak belőle.
A barbár igazságszolgáltatás másnapján megjelentek az első lila pihék. A falubeliek csodálkoztak, mert sose láttak ehhez hasonlót. Szinte hívogatták őket fák közé. Részegítő mennyei mannának érezték a csalogatást. Ám az erdő: bosszút állt Ultilláért. Levelek hullottak a gyanútlan bámészkodókra. Fertelmes bűz áradt a földből, és megjelentek a férgek. Élő szőnyegként hemzsegtek a megrémült emberek talpai alatt. Senkinek se volt esélye a nyálkás csúszó mászók ellen. Bosszúéhes lakmározás vette kezdetét. A fájdalmas, kétségbeesett kiáltásokat tompuló nyögések, majd halk hörgések vették át. Kis idő múlva síri csend telepedett a Tekergős erdőre. A némaságot másnap reggel, egy fehér madár törte meg a rügyező ágak tetején. Trillázó énekével, mintha az erdőt szerette volna felébreszteni. A lüktető erdei élet visszatért.
A Tekergős erdő látványa megijesztette Blacket a tisztáson. Próbálta gyűjtögetni az erejét. Ám édesapja felidézett szavainak igazsága ott volt az orra előtt, mialatt a lila pihék körbetáncolták. A barna férgek jutottak az eszébe, ahogyan apja elmesélte hogyan lakmároztak. Hunyorogva nézett a nap felé, és próbálta megsaccolni mennyi ideje lehet alkonyatig. Talán két-három óra.
Ziháló levegővételek közepette felállt. Leporolta fekete, kopottas kámzsáját, de még mindig fájt minden porcikája. Tudta, hogyha hamarosan nem indul el valamerre, akkor az éjszaka fel fogja emészteni. Csuklyáját a fejére tette, majd elindult lassú, botladozó lépésekkel a lenyugvó nap irányába. A fák lassan bezárták a tisztást mögötte.
2.
Black féleleme savazta az elméjét. Érzékei tompultak. Tekintetével pásztázta a fák lidérces körvonalait, amik között árnyakat látott suhanni. Nem emberieket. Mint valami alaktalan, gyorsan mozgó fekete démonok, követték őt hangtalanul. Az avarból áradó bűz nehezítette a tájékozódást, mert a hányinger penészes kenyérdarab módjára, kikövetelte magát Black nyelőcsövén. Öklendezett. De nem adta fel. Az árnyékoknál is gyorsabbnak kell lennie, ha ki szeretne jutni. Lépteit gyorsította a szürke ködfátylas erdő labirintusában. Egy alacsonyan kiugró, hurok alakú gyökérben megbotlott, és hasra esett. Azonnal kifakadt a vér az orrából. Érezte a forró piros folyadékot kiömleni a szájába is, és az éles fájdalom lassan felkúszott a homlokához. A földre hullott cseppeket felitta a dögszagú levélszőnyeg. Black hátranézett. A lába még mindig bele volt akadva a gyökércsapdába. Próbálta kihúzni oldalra, majd maga felé, de nem járt sikerrel. A gyökér szorítása határozott volt. Blacknek eszébe jutottak a csapdába esett állatok, akik képesek saját lábukat lerágni a szabadulásuk érdekében. Vajon egy ember képes lenne a saját lábát levágni valamilyen módon? Vajon ő képes lenne rá? Közben próbálta megfordítani magát a csapdában, de a fogva tartója satuként szorította a végtagját. Tekintetében megjelentek a halálfélelem könnyei. Már alig látott valamit maga körül. A gyökér szorítása felerősödött és a férfi hallotta reccsenni a saját bokáját. Iszonyatos fájdalom és forróság telítette el a szerencsétlenül járt lábát. Vicsorítva felkiáltott. Válaszul élesen vinnyogó hangok vették körbe a földön fekvő férfit, miközben fekete árnyak táncoltak a fatörzsek kérges rajzolatain. Levelek hullottak a kopaszodó koronák ágairól. A gyökér lassan behúzta Black lábát a földbe. Ismét fel akart kiáltani, de már nem jött ki hang a torkán. Teste lebénult az élmény hatására. Szeretett volna felébredni ebből a rémálomból, de a dögszagú erdő hóhéra valóságos és hajthatatlan volt. Blacket egyre lejjebb húzta az avar és a föld katyvaszába. Hirtelen síri csend lett. Mintha megállt volna az idő. A férfi magatehetetlenül beásódott fél lábbal a csonttörő gyökér szorításában. Végzetes kalodába igázta az erdő. Maradék erejével azon töprengett, hogy már csak a képzelete játszadozik, vagy valóban valaki felült előtte pár méternyire. Mintha feltámadt volna egy rég eltemetett halott, csak épp fejfa nem volt neki állítva. Levelek borították a testét és halvány füst gomolygott körülötte. Égett hús szaga vette körbe a zombiként feltápászkodó alakot. Közben a fák kérgei alól kimásztak a férgek. Majd a földből is előbújó tengernyi barna csúszómászó vette körbe a véráztatta arcú, remegő férfit. A rémalak felegyenesedett és közelebb lépett áldozatához. Csontos ujjai végén penge éles karmok várták, hogy a feladatukat teljesíthessék. Letérdelt Black elé és a csukját hátrahajtotta a fejéről. A gyors halál, megváltás lett volna ebben az esetben, de a feltámadt némbernek más tervei voltak. Karmait belevágta a férfi képébe. Hüvelyk ujján lévő görbült sárgás talonját pedig a szemébe szúrta, majd sebhelyes arcát egy hirtelen mozdulattal letépte. A hemzsegő barna férgek lassan letakarították az élő húst a csontjairól. Még percekig magánál volt az áldozat, mielőtt elevenen felfalták. Borzalmas kínokkal teli perceiben Ultilla frissen tépett pofa darabját a csúszó mászók közé dobta, mint valami jutalom falatot, amit a vadász kutyák kapnak a sikeres vadűzés során. Black életereje kialudt. A rothadó női alak bosszúja lassan kiteljesedett, miközben a halott férfi csontváza felett nevetett. De ez a nevetés már nem olyan lágy, mint annak idején, amikor még az erdő állatait szelíden simogatta és beszélt hozzájuk. Most viszont sötétebb és kegyetlenebb tervet szövögetett, aminek vér és lélek a hozzávalói. Főképp azoké, akik megalázták és legyilkolták, de az ifjaikat se kímélte. Black volt az utolsó leszármazottja az erdei boszorkány kivégző brigádjának. Apja meséje a Tekergős Erdőről inkább gyónás volt, mintsem esti mese egy kisfiúnak. Az áldozatok lélekereje mind erősebbé tették és felkészítették egy ősrégi mágia használatára. A lélekvándorlás varázslata áldozatok vérével és lelkével volt lehetséges. Ultilla felkészült a fekete szeánszra. Romlott testének elhagyása mérhetetlen örömmel töltötte el. Barna férgek hada vette körben az erdő szívénél, mint egy néző sereg, akik az arénában ünneplik kedvenc gladiátoruk győzelmét. A vinnyogó árnysegédek felnyitották a Tekergős Erdő legősibb és leghatalmasabb fájának köpenyét. Koromfekete hasadék tátongott a szétfeszített kéreg alatt, majd élénkpiros habzó vér folydogált le belőle a vaskos, hosszúkás mintázaton. Elérkezett az idő a boszorkány számára. Letérdelt a lüktető véres masszába és felnézett a hasadékra. Istenként tisztelte az erdőt. Hiába lepték meg a részeg falusiak azon a viharos estén, tudott az érkezésükről. A nagy fa szíve időben figyelmeztette. Bár a lángoló kínokat nem tudta elkerülni, viszont a lila pelyhek, majd a féreg szolgák segítségével elegendő áldozati vérhez jutott. Így az idő múlásával teste a porból újra alakot öltött. A vérmágia átitatta az elméjét is. Tudta, hogy új templomot kell találnia a lelkének. Egy másik világban. Vörös massza-szerű burok vette körbe Ultilla foszló testét, miközben az árnyak vadul táncoltak körülötte. Pár pillanat után teljesen felemésztette a mágia kiteljesedése és a boszorkány alakja eltűnt a vérruhából. A megmaradt ragacsos sötét anyag felszívódott a földön. A Tekergős Erdőre ismét síri csend telepedett.
3.
Kornélia felébredt. A redőnyön beszűrődő hajnali napsugarakban a porszemek járták véletlenszerű őrült táncukat, amiket egy fehér függöny terelgetett. Kellemes reggeli szellő mozgatta a szoba állott levegőjét. Az ággyal szemközti falon egy virágcsendéletet ábrázoló kép simult a fakó tapétához. De nem volt egyenesen a helyén, mert egy hangyányit balra lejtett. Valószínűleg a festmény akasztója miatt. Morgott is Kornélia amikor megvette és legelőször feltette a helyére. Képtelen volt beállítani rendesen. Igaz, nem volt annyira drága, mintha neves piktor műve lett volna. Az egyik ismerőse festette pár éve. Állítása szerint egy fehéres-lilás Golgota virágot ábrázol. Történelmi vonatkozása miatt döntött a kép megvételén. Jézus szenvedéseire emlékeztette az első spanyol hódítókat, így jelképesebbek gondolta, mint egy egyszerű fakeresztet felszögelni a nagy és üres falra. Egy virág mindig kellemes látvány az ébredező szemeknek. Viszont a képtől jobbra eső szürke ruhásszekrény inkább az unalmas kategóriába tartozott. Két hatalmas, félig nyitott ajtaja mögött számtalan ruha lógott felakasztva. Kornélia igényes volt a saját megjelenésére, így mindig precízen kezelte az öltözékeit. Ráadásul szerette, ha tisztaság van körülötte. Hetente kitakarította a lakását, hiszen más dolga sem volt szabadidejében. Fürdőszobájának vegyszeres szekrényében katonás sorrendben tartotta a tisztítószerek hadseregét. Mindenféle szennyeződésre volt megfelelő alkalmatossága. A szingli élet egyik nagy előnye, hogy az ember rendet tud tartani maga körül és arra van ideje, amire csak szeretné. Udvarlók jöttek mentek az életében, de komolyan egyikük se gondolta a párkapcsolatot. Pár hét után már gyártották az alkalmi gavallérok kifogásaikat, miért nem érnek rá találkozni. Rágódott is eleget Kornélia a dolgok miértjén. Unalmas lenne a társasága, vagy csak nem annyira jó az ágyban, mint mondjuk egy jól fizetett, felnőtt filmes színésznő? Nem értette a férfiakat. Ráadásul szeretett volna már a gyermekvállaláson is túl lenni, hiszen tudta, hogy a harmincas évek is hamar elszállnak felette. De megfelelő férfi hiányában a lehetetlen kategóriába tartozott a gyerek projekt. Szerencséjére az iskolában kedvére nevelhette a lurkókat. Főképp miután az a megtiszteltetés érte, hogy osztályfőnökké léptették elő. Már három éve vezetgette kis osztályát. A tanári kar meg volt elégedve a munkájával és a szülők is kedvelték csemetéik vezetőjét. Kornélia szabadelvű történelem és földrajz oktatása megszerettette a gyerekekkel ezeket az úgymond magolós tantárgyakat. De volt még valami amiért rajongtak érte a nebulók, legalábbis a nagy része az osztálynak. Kirándulásokat szervezett a nyári szünidő előtt. A következő gyalogtúrát a Tekergős Erdőhöz szervezte, amit már jó ideje védett területnek nyilvánítottak.
- Itt az ideje felkelni!” - mondta magában Kornélia. Felült az ágyában, majd nyújtózott egyet. Kialudnak és frissnek érezte magát, de kávé nélkül nem tudta elkezdeni a napot. Gyerekkora óta rajongott a fekete italért. Annak idején még a szülei se tudtak róla, hogy titokban szürcsölgette a kotyogós kávéfőző termését. Takaróját félretolta maga mellé. Ekkor látta, hogy két lába között a lepedőn egy nagy vérfolt éktelenkedett, és a combjaitól a hasa magasságáig megszáradt, sötét bordó pacák borították a hálóingét. Felugrott ijedségében. Az első havi bajának megjelenése jutott az eszébe, még lánykorából. De ez a vérmennyiség, annak a többszöröse volt. Közben a fürdőszobába sietett és egy gyors vetkőzés után beugrott a zuhanyzó fülkébe. Sietősen beállította a megfelelő forróságú vízsugarat. Miután végzett a tisztálkodással, kilépett a zuhanyzó tálcából, majd rutinos mozdulatokkal megtörölközött. Éppen a tiszta fehérneműjét húzta fel, mikor a köldökéből vércseppek kezdtek el szivárogni. Kornélia arca elvörösödött. Hasához nyomta nyirkos törölközőjét és a fürdőszobai szekrényéből előkotorászta a kötszeres csomagot. Pár csepp így is a földre került szeplősítve a hófehér padlólapokat. Gyorsan fertőtlenítette a köldöke körüli részt, de még inkább összemaszatolta a gyorsan csordogáló vérével. Émelygős rosszullét tört rá. Leült a WC deszkára, miközben kiejtette kezéből a fertőtlenítős üvegcsét, ami darabokra tört a padlóra érve. Kivett egy nagy gézlapot a csomagból, majd a hasához szorította és letapasztotta. Hasító fájdalmat érzett a gyomrától lefelé, de a vérzés ahogy jött, úgy el is múlt. Pár perc után Kornélia határozottan jobban érezte magát. Fogalma se volt arról, hogy mi történt vele. Köldöke furcsán lüktetett. Feltakarította a fürdőszobát, felöltözött és nekiállt remegő kezekkel megfőzni a kávéját. Tudta, hogy az ágyát is ki kell tisztítania és a hálóingét meg beáztatnia. Koffein mámoros gondolataiban próbálta feldolgozni a történteket, meg persze az orvosi ügyelet számát keresgélte a noteszában. Többszöri próbálkozás után is foglaltat jelzett a vonal túlvége. Szemügyre vette a kötését ismét. Óvatosan lehajtotta a gézlapot, de kikerekedtek a szemei. A kötés tiszta volt, olyan mint ahogy a dobozból elővette. Nyoma se volt vérnek. Az őrület határa környékezte meg Kornélia tudatát. Csak képzelődött volna? Hálóingéről és az ágyáról is eltűntek a sötét foltok. Szégyellte magát a történtek miatt. Elhatározta, hogy az esetet nem meséli el az égvilágon senkinek se. Még a végén bolond szinglinek néznék. Leült a nappalijában elhelyezkedő kedvenc fotelébe és lábait maga alá húzta. Váratlanul felmerült benne egy emlékfoszlány a múltból. Amikor a Tanárképző Főiskolára járt, találkozott egy régi könyvvel, ami a középkori legendákat és mítoszokat írta le részletesen. A címére már nem emlékezett, de arra igen, hogy az egyik fejezet a vérmágiát taglalta. Azon belül a is lélekvándorlás lehetőségéről írtak. Úgy hitték régen az emberek, hogy az anyaméhben a köldökzsinór segítségével kapja meg az ember Istentől a lelkét, majd utána a tápláló vért az anyától. Vérmágia ide, vagy oda Kornélia tündérmesének tartotta az egészet, függetlenül attól, hogy imádta a középkori gondolkodást. Az előtte lévő asztalról magához vette a jegyzeteit, és átnézte újra az osztályának kihirdetendő úti célt.
4.
Ultilla utazása lassan a végéhez közeledett. Lelkének fizikai kivetülése egy forró vértengeren merengett, felvéve a hullámzó fodrocskák lassú ritmusát. Tekintetével az elmosódott bíbor színű horizont zenitjét nézte. Egy fényes pont közeledett hozzá a magasból, ami az esthajnal csillag varázsára emlékeztette, még valamikor kislány korából. Tudta, hogy a kijáratot látja. Ultilla lelke köré sötét kontúrok rajzolódtak, mióta kivégezték a tudatlan falusiak azon a viharos estén. Tervéhez rengeteg áldozati vérre volt szüksége, és a bosszú édes eszköze segítette annak megvalósítására. Ártatlan, bűnös, fiatal, vagy öreg Ultillát nem érdekelte. Gyűjtötte a kioltott életeket. A Tekergős erdő szívében megtalálta a menedékét és egyben a szövetségesét. Viszont annak is a tudatában volt, hogy előbb, vagy utóbb egy hadsereg jött volna az inkvizíció nevében és porig égettek volna mindent. A szent armada ellen nem lett volna esélye se neki, se a férgek seregének. Egyetlen megoldása maradt hát: újra meg kellett születnie. Valahol máshol. Egy másik helyen és időben. A vértenger síkja egyfajta összekötő közeg a két világ között. Ide csak kegyetlen és gyilkos mágiával lehet bejutni. Kevesen tudták ennek a módját, de Ultilla remekül felkészült az utazásra. Dicstelen öröm járta át, hiszen nemsokára fizikai formát fog ölteni egy másik testben, ráadásul tudása és emlékei is átköltöznek. Miközben az ereszkedő fényes pontból egy nagyobb gömb lett, a lélekvándorló boszorkány lassan kinyújtotta átlátszó és vércseppektől tarkított karjait. Megérintette az újjászületés perzselő napját. Mérhetetlen fájdalmat érzett, mint amikor halálra égették azon az estén. Lelkét vörösen izzó lángnyelvek táncolták körbe, amik sercegtek a sűrű véres tenger felszínén. Hirtelen sötét lett minden. Megérkezett. Akarata szerint történt minden.
Kornélia az iskolába vezető úton szédelegni kezdett és hányinger is kerülgette. Megállt egy pillanatra a járdán, majd jobb híján a mellette lévő kerítéshez támaszkodott. Zavarodottan nézett körbe. Egy járókelő férfi megállt mellette és megkérdezte, hogy jól érzi e magát. A tanárnő integetett és mondta, hogy csak szédül egy kicsit, majd reflex szerűen a hasához kapott. Méhe többször görcsösen összehúzódott, majd elernyedt. Érezte, hogy valami nincsen rendben vele. A reggeli véres látomása után ez most még jobban aggasztotta. Pár másodperc szuszogás után viszont jobban lett. A fájások ahogyan jöttek, úgy el is múltak, de már máshogyan látta a világot maga körül. A gyalogos megfogta Kornélia karját, majd egymás szemébe néztek, de a tekintetétől a férfi megrezzent, sőt, megrémült. Karját elengedte és botladozva hátrálni kezdett az úttest felé. Nem vette észre a száguldó teherautót, miközben lelépett a járdaszegélyről. Vészjósló dudálás és fékcsikorgás előzte meg a járókelő halálát, amit egy hatalmas puffanás pecsételt meg. A tehetetlen test rongybábuként repült el, miközben a teherautót vezető sofőr pánikszerűen felkiáltott. Pillanatok alatt káosz hangulat lett úrrá az utcán. Sikoltozó járókelők rohangáltak fel és alá, miközben Kornélia mozdulatlanul támaszkodott a kerítés pereméhez. Egy lila pihe jelent meg előtte csak úgy a semmiből, lágyan ringatózva a tavaszi szellőben. Kinyújtotta a kezét és mielőtt tovább száll volna, megfogta. Elővett a táskájából egy apró fekete dobozkát és beletette a pelyhet. Közben a megrémült emberek körbe állták a szerencsétlenül járt férfi összezúzott holttestét, ami alól több helyről folydogált a vér. Senkinek se tűnt fel, hogy Kornélia elegánsan és büszkén távozott a helyszínről, folytatva útját az iskola felé. Már nem az a nő volt, aki jellemezte egész életében. Fekete ajándék költözött a testébe, ami lassan átvette az irányítást a teljes élete felett. Méhében egy apró élet kezdte meg a szívdobogását. De ezt az örömöt Ultilla tudata árnyékként és testőrként vigyázta. Kornélia üres élete kiváló templom volt a boszorkány újjászületésének. A mágikus fúzió tökéletesen ment végbe. Az ébredező Tekergős Erdő hazahívta a királynőjét.
5.
Az év végi iskolai kirándulás mindig is Nándor kedvence volt. A nyári szünet előfutárának tartotta. Osztályfőnöke Kornélia, egy csinos és kedves hölgy volt, aki mindig gondosan válogatta meg az úti célokat. Rendszerint két-három napos túrákat szervezett az ország különböző pontjaiba. Igaz nem minden tanuló rajongott a kötelező részvételért és többen szájukat húzogatva vették fel a túrabakancsukat. De Nándor nem ilyen volt. Ő imádta a gyalogolást és rendszerint izgalommal töltötte el az távok leküzdése. Sokat tájékozódott a kirándulások előtt. A helyi könyvtár ideális volt erre a célra és tudta, ha megszólal a csengő, az első útja oda fog vezetni. Miután Kornélia kihirdette az osztályfőnöki órán a következő célt, Nándor alig győzte kivárni a kicsengetés figyelmeztető hangját. Táskáját a hóna alá kapta és meg sem állt a „Könyvtár” feliratú ajtóig. Benyitott a félhomályos terembe. Megállt egy pillanat erejéig és körbenézett, de senkit se látott. A könyvtárt vezető tanár nem volt az író asztala mögött. Nándor óvatosan becsukta maga mögött az ajtót. Ismét körbetekintett. Imádta a könyvek jellegzetes illatát, ami átitatta a levegőt. Hirtelen nem jutott eszébe milyen helységnevet említett az osztályfőnöke. Csak az rémlett számára, hogy valami tekergős. Az atlasz a terem túlvégében feküdt, a jó öreg 14. polcon. Nándor sebes léptekkel odasietett és lekapta a kopottas régi térképgyűjteményt. Leült vele az olvasó asztalhoz. Óvatosan kinyitotta és a helység nevek jegyzékéhez lapozott. Kezével vonalzóként simította a sorokat, és kereste a teker szóval kezdődő egyezéseket. Pár pillanat után megakadt a szeme a Tekergős Erdőn. Felnézett a szemben lévő vaskos könyveket tartalmazó polcra, mintha elismerést várna tőlük. Egy halvány, de büszke mosolyt engedett az arcára. Megvan, amit keresett. Kinézett a könyvtár ablakán és próbálta azt is kitalálni, miért halványodik a beszűrődő fény. „Valamilyen nagyobb felhő eltakarhatta a napot” - gondolta. Ebben a pillanatban valami megszorította a bal vállát, és egy ismerős női hang szólalt meg mögötte.
- Megvan Nándor, amit kerestél? - kérdezte Kornélia kedvesen. Nándor összerezzent és meglepődött tanárán. Nem hallotta bejönni, pedig a könyvtár ajtajának jellegzetes nyikorgása volt. Igaz a könyvespolcok hada miatt pont az ajtóra nem látott rá. Kissé habozott a válaszával, de végül megszólalt.
- Ta .. Tanárnő kérem, igen megtaláltam a cél nevét, de még nem néztem meg merre található. - Kornélia kedves tekintete szigorúvá változott. Átállt a fiú jobb oldalára és megszorította a másik vállát is. Hallhatóan vett egy nagy levegőt és kifújta. Nándor furcsállotta a dolgot és feltett még egy kérdést.
- Milyen hely ez a Tekergős Erdő? Még sose hallottam róla. Nagyon izgalmasan hangzik. - a tanárnő elengedte a jobb vállát is, majd megkerülte az olvasó asztalt és leült Nándorral szembe. Közben az ablakon beszűrődő szürkeség határozottan sötétítette a könyvtár fényviszonyait. Ráadásul a levegő is hűlni kezdett a teremben. Kornélia tekintetének szigora nem volt megszokott. Mindig mosolygott és sokat viccelődött az osztállyal, amikor csak tehette. Egyetlen egyszer látták csak szomorúnak, amikor az egyik közeli ismerőse meghalt. De az már régen volt. Kínos másodpercek teltek el kettőjük tekintete között és Nándor már roppant kényelmetlennek érezte osztályfőnöke jelenlétét. Kornélia megtörte a mozdulatlan farkasszemezgetést. Egy apró fekete dobozkát vett elő a zsebéből. Letette a fiú elé.
- Te vagy a kedvenc nebulóm!- tette hozzá. Újra vigyorgott egyet, de két foga hiányzott az amúgy gyönyörű hófehér fogsorából. Nándor ijedtségében hátraugrott a székkel együtt. - Na, nem nézed meg mit hoztam neked a Tekergős Erdőből? - szólalt meg újra Kornélia.
- Tanárnő, mi történt a fogaival? - kérdezett vissza remegő hangon, miközben óvatosan visszaült a székre.
- A fogaimmal? Miért mi a baj a fogaimmal? - válasz közben Kornélia a bal kezével a szájához nyúlt. Mutató ujjával megérintette az alsó ajkát. - Pssszt! Ezt nem mond el senkinek se. De kinyithatnád az ajándékodat, mert kezd elfogyni a türemlem.- Nándor remegő ujjakkal megfogta az apró jéghideg dobozt és kinyitotta. Egy sötét lila pihe volt benne, kicsi fehér párnácskára tűzve. Visszanézett az osztályfőnökére. Szerette volna megkérdezni, hogy mi ez az egész, de Kornélia bárgyú fogatlan vigyora megijesztette. Fagyos hideg telepedett az olvasó asztal köré. Nándor lehelete látszódott a levegőben. Csak lélegezni tudott, mozdulni már nem. Hang se jött ki a torkán. Szemeit megpróbálta lecsukni, de az sem sikerült. Kornélia felállt a székéből, majd dühösen lesöpörte az atlaszt maga elől. Feltérdelt az asztalra és odahajolt az ijedt tanulójához. Fogatlan bűzös lehelete undorító volt. Véreres arcán foltokban rothadt le a hús a másodpercek múlásával. Szemei teljesen feketévé változtak, amiben Nándor látta a saját megrettent tükörképét. Halálos félelem lett úrrá a ledermedt fiún. Kornélia mindkét kezével előrenyúlt és belemarkolt áldozata hajába. Hirtelen kinyitotta a száját és egy nagy barna féreg mászott ki belőle. Kígyózó mozdulatokkal átmászott a fiú szájába. Nándor öklendezett és hányni szeretett volna egyszerre, ahogy érezte a apró féreg lábakat a nyelvéhez érni. Nyelőcsövét égető fájdalommal töltötte el a mozgolódó rémség útja a gyomra felé. Már alig kapott levegőt. Könnycseppek csorogtak le az arcán és utolsó emlékként Édesanyja mosolygós arca ugrott be neki.
-Várok rád, fiam! - monda Kornélia rekedtes, síron túli hangon. Majd az ujjai végére nőtt bestiális karmait belevágta Nándor arcába és lassan elkezdte a könnyáztatta bőrt letépni róla, mint amikor egy macska játszik a kaparófájával. Néma sötétségbe borult a könyvek apró birodalma. A fájdalom sötétségébe.
SzaGe
